top of page

Az Ikarus új demóbuszával is utazhatnak a biatlon-vb látogatói

Vadonatúj elektromos demóbuszt küldött január utolsó napjaiban Németországba az Ikarus, ahol a folyamatosan zajló utasforgalmi tesztfutások mellett eddig két példányt értékesített a 120e típusból a magyar buszgyártó. A most kiszállított jármű elsőként a február 8. és 19. között Oberhof kisvárosban megrendezésre kerülő biatlon-világbajnokságon szállít majd utasokat a MBB Meininger Busbetriebs GmbH közlekedési társasággal együttműködésben.


A türingiai Meiningen vonzáskörzetének közösségi közlekedéséért felelős MBB az Ikarus egyik legfontosabb német partnerének számít - ez a cég tesztelte korábban a Volvo alvázra szerelt, dízelmotoros Ikarus 125 LE prototípusát is, jelenleg pedig egy lokálisan zéró emissziós Ikarus 120e közlekedik tartós bérletben a vállalatnál. A szolgáltató a 2023-as oberhofi biatlon-világbajnokság partnereként összesen 49 autóbusszal segíti majd a nagyszabású rendezvény lebonyolítását, amelyeket Nyugat- és Dél-Türingiából, valamint Alsó-Frankföldről csoportosítanak át (további 38 kocsit a Gessert-Reisen busztársaság biztosít). A szervezők versenynaponként mintegy 24 000 látogatót várnak, akik kivétel nélkül buszokkal utaznak majd a megmérettetés helyszíneire, mivel Oberhofban nem áll rendelkezésre megfelelő parkoló. Az MBB irányítása alatti kontingensben kap szerepet a frissen kiszállított legújabb Ikarus villanybusz is, amelyet a magyar buszgyártó térítésmentesen bocsát rendelkezésre. A jármű a tervek szerint később más németországi helyszíneken is feltűnik majd demonstrációs céllal.

Ezzel a példánnyal együtt már összesen öt darab Ikarus 120e fut külföldön bérleti konstrukcióban vagy tesztbuszként. A 2022 végén elkészült kocsi új stílusú, lényegre törő kék-fekete matricázást is kapott - az alapszín viszont ezúttal is fehér, ami kellemes kontrasztot képez a sötétített oldalüvegezéssel. Bár időközben a kétajtós verzió is elkészült a típusból, a magyar forgalmi rendszámmal (AA KU-668) közlekedő jármű a korábbi demópéldányokhoz hasonlóan háromajtós kivitelű, 2-2-2 ajtóképlettel. Főegységek terén sem különbözik testvéreitől, az energiatárolásról 314 kWh összkapacitású, CATL gyártmányú lítium-vasfoszfát (LFP) vontatási akkumulátorcsomag, míg a busz mozgatásáról 165 kW állandó-, és 240 kW csúcsteljesítményű t-DRIVE-MD2021 állandómágneses szinkron villanymotor gondoskodik, amely egy ZF AV 133 típusú portálfutóművet hajt meg. Lényegesebb specifikációbeli eltérést a Spheros gyártmányú gázolajos kiegészítő fűtőkészülék beépítése, illetve az üzemeltetői visszajelzések alapján továbbfejlesztett szellőztető rendszer jelent.


bottom of page